Mehh...

Az mennyire abnormális, hogy csak azért nem akarok elmenni lezuhanyozni, mert akkor már nem lesz P. illatom?

Tudom, tudom... Beteg ember vagyok...

Fura hasonlatok napja

"Olyan vagy nekem, mint a paprikáskrumpli. Abba sem külön a krumpli a jó, vagy a szaft. Nem szeretem  belőle csak az egyiket. Maga az összkép a lényeg, az összkép a jó."

"-Te vagy a virág, én meg a méhecske. -Nem neked kellene inkább virágnak lenni? -Tudom, hülye hasonlat, de olyan vagy, mint egy szép kis virág. Passzívan díszelegsz a kertben, nem mozdulsz sehova, mégis mindent te irányítasz, mert túl vonzó vagy a méhecskéknek. Egyszerűen nem teheti meg, hogy nem repül oda."


Nem tudom, mennyre lehetek még nyálas, komolyan... Hova kerültem? :D

:)

:gyereksikoly a háttérben:

Valaki azt mondta, hogy a lányok olyan 22-23 éves koruk körül válnak alkalmassá egy kapcsolatra, addig még tapasztalni és érni kell nekik is, mint a férfiaknak, csak így lehet velük hosszú távra tervezni. Talán igaz ez is.

Mikor elkezdtem az egyetemet, megkérdezték, hogy van-e már barátom. Akkor nagyon ambiciózus feminista fejjel azt mondtam, hogy nincs, és harmadéves koromig nem is kell, az első három év a szóró, addig csak a tanulásra akarok koncentrálni. És hogy a kimondott szónak mekkora ereje van, basszameg, itt vagyunk negyedéven, még csak 5. hét, és itt van ez a cukormókus P., akivel legszívesebben a nap 24 órájában együtt lennék... Mert olyan természetes, olyan könnyű, annyira jó, ellazít, nem kell görcsölni mellette, nem kell komolynak lennem, nem érdekel, ki mit gondol rólam, míg mellette vagyok. Ha az utcán kezdi el mutogatni a gégefogást, az sem zavar, mert ránézek, és nem érzem, hogy ez gáz, ciki, nem baj, hogyha meglátnak. :)

Hiányzott már ez. :)

A kimondott szónak ereje van.

(Többet egy hét múlva.)

Update

Visszatértem. :) Életem legbrutálisabb nyolchetes vizsgaidőszakát letudva, 3 szigorlattal és két kollokviummal a hátam mögött, és végre elmondhatom, hogy igenis a szajhámmá tettem ezt a vizsgaidőszakot, és büszke vagyok magamra. :) Mert a harmadév a legnehezebb szóróév, és nekem minden vizsgám elsőre sikerült. Jó, van olyan, ami jobban is mehetett volna, de még így is 4,2 lettem, ami nagyon-nagyon jó. :))

Röviden tömören ennyi, lassan vissza kellene rendeznem magam a hétköznapokba, csak most ugye van ez a nagy nihil. Két hónapon keresztül volt egy menetrend: reggel nyolckor leültem tanulni, és este tízkor felálltam, csókolom. Senki nem zaklatott, néha főztem egy kávét vagy átszaladtam a boltba, de kb a napot nem láttam, most meg... Itt van ez a nagy szabadság, és ha tehetném, egész nap aludnék... :D

De nem lehet, mert fél hatkor kelnem kell a kis malackáimhoz etetni, meg a többi állatkát ellátni, locsolni kell és így tovább, tehát van munka, csak valahogy nehéz visszarázódni. :)

Meg még szoknom kell a tudatot, hogy megvan a 'D'. Megvan a fele. Úristen. Két olyan évem van még, amit aktívan töltök az egyetemen, aztán hatodév szigorlóévként, és kész, vége lesz. Basszus.

Reméljük a maradék 3 év már jobb lesz. :) Na megyek, mert már röfögnek a malackák. Ágyő. :)