Leglegleg...

Sokszor a legegyszerűbb dolgok a legszebbek az életben. A legegyszerűbb ötletekből születnek a legjobb találmányok A legszimplább programok jelentik a legjobb kikapcsolódást, és a legmegszokottabb élethelyzetekben történik a megvilágosodás...

A menetrendszerinti hétvégi Bátyus-Hugi beszélgetésen döbbentem rá, hogy panaszkodhatok itt arról, hogy mennyire nulla a szociális életem, mennyire nullák a mai férfiak, és hogy mennyire nem fair ez... De a valóság az, hogy ameddig nem vagy kibékülve magaddal, ameddig nem fogadod el önmagad, addig valószínűleg más se fog.

Szerintem valaki nem attól lesz feltétlen jó nő, mert jól néz ki. Az is beleszámít valamennyire az összképbe, nyilván, de fontosabb az, hogy egy nő teljes egészében, magabiztosan meg tudja élni a NŐISÉGÉT. Legyen tisztában a képességeivel, főleg az előnyös tulajdonságaival, és tudja azokat maximálisan kihangsúlyozni, de ugyanakkor ismerje a korlátait is.
Tudjátok, vannak olyan nők, akik belépnek egy szobába, és egyszerűen annyira karakteresek, annyira árad belőlük az energia, a kifinomult szexualitás, hogy egyszerűen képtelenség nem rá figyelni... Hmmm.

To be continued :)

Sírok méltóságom megmaradt hamvain

Eddig abban a hitben éltem, hogy már mindent elvett tőlem az egyetem, és így nem tud mit ártani. De kiderült hogy az önbecsülésem utolsó megmaradt darabkáit is akarja, és így ma már azt is elvesztettem.

Egy utolsó semmirekellő parazitának érzem magam.

Csütörtökön, enyhén(!!!) illuminált állapotban úgy voltam vele, hogy áááá, ideje bepasizni. Lassan fél éve nem volt senki, a gátlásaimat fennhagytam a hetedik emeleten, könnyen kapható leszek. De az a helyzet, hogy egyszerűen nincs az az alkoholmennyiség, amitől annyira le tudnék lazulni, hogy egy ilyenbe belemenjek, akármennyire is egyedül vagyok. És rájöttem, hogy csesszék meg a férfiak, engem nem érdekelnek. Nem, ez nem feminista duma, igenis felhagyok a kereséssel. Elfáradtam, nincs kedvem hozzá, túl sok energiába kerül fenntartani egy ilyen párkapcsolatot. Szívesebben fordítom magamra azt a szabadidőt, amim van. Egyszerűen nem érdekel a téma. Talán 21 évesen merész kijelentés, de unom, hogy mindig magyarázkodnom kell, amiért nincs barátom, nem vagyok hosszú kapcsolatban, vagy nem randizom. Egyszerűen undorodom attól a férfiképtől, ami a mai világban már etalonná vált, unom, hogy aki nekem szimpi annak én nem tetszem, akinek meg én vagyok szimpi, attól meg engem ver ki a víz. Ez fárasztó már.


Vagy ez csak a menetrend szerinti mélypont lenne?

A kávé kotyog, én meg motyog

Bevallom, kicsit hiányzott már ez az éjszakai életmód. Nyugi van, és a nyolcadikon visító csecsenyőt leszámítva az egész környék elviselhetően csendes.

Na jó, valójában csak ennyi kávé meg egy lecitin és egy zöldtea kapszula bepuszilása utána pici problémám akad az elalvással, illetve úgy egyáltalán az idegeim kordában tartásával...

Bleh. Túl gyakran vannak mostanában bejegyzések, erről nagyon gyorsan le kell szoknom, még azt hiszi itt valaki, hogy nincs más dolgom. :D

pp

Sweet dreams

Igazság szerint nagyon utálok álmodni. Egyrészt azért, mert az álmaim 90%-ban elég erőszakosak, és örülök, mikor felébredek. Másrészt, mikor sikerül kifognom azt a 10%-ot (mint pl ma is), akkor meg olyan szörnyű érzés felébredni, és visszatérve a valóságba látni, hogy mennyire eseménytől mentes az életem.

A lényeg az volt, hogy valamilyen ismert blogot írtam. De tényleg nagyon ismert volt, csomó követővel, rengeteg hozzászólóval, satöbbi. És volt egy srác, aki nagyon aktív kommentelő volt. Aztán nem tudom igazából hogy történt, de gondolom valamilyen bloggertali lehetett, mert elég sok emberke volt, köztük ez a srác is. Aki aztán odajött, megölelt, és effektíve szerelmet vallott, mert annyira tetszettek neki az írásaim, meg a stílusom meg minden, hogy teljesen belém szerelmesedett tőle.

Na ezen a ponton szeretném hozzá tenni, hogy a srác valami irtó helyes volt: barna haj, csodaszép kék szemek, pici borosta, kifejezett állkapocscsont, és pont annyi izom, amennyi kell, pont ott, ahol kell.  Jaaaaj, és a hangja! Az a hang, Istenem... Emlékszik valaki Lux Ádám hangjára? Ááááá, az számomra A Férfihang. Egy életen át el tudtam volna hallgatni...

Innentől kezdve aztán már csak kis pillanatképek vannak: ahogy rám mosolyog mind az ezer wattjával, a nyakamba puszil, megölel, ölébe vesz, ilyesmik. De éreztem, ahogy szinte árad belőle a szeretet és olyan harmónia lengte körül az egész teret, amit majdnem a bőrömön éreztem. Tudjátok, mikor boldogok vagytok, és elönti a testeket a melegség, mikor tudod, hogy valaki tényleg úgy szeret, ahogy vagy, tényleg magadért szeretnek. És egyszerre ficánkol és zsibbad a gyomrotok, és nem tudjátok abbahagyni a mosolygást. :)

Elárulok valamit: szerintem minden emberben megvan a képesség arra, hogy megérezze kicsit a jövőt. Van akinél ez kimerül abban a jelenségben, amiket deja vu-nek hívunk, vagy abban, hogy megérzi ki fogja hívni telefonon. De az érzékenyebbek képesek tényleg meglátni a jövő egyes momentumait, legyen az egy pár másodperces kis jelentéktelen esemény, vagy akár egy hosszabb, jelentősebb pillanat.

Ha nem a saját bőrömön tapasztaltam volna az utóbbit, valószínűleg most nem osztanám meg ezeket a sorokat. :) Nézzetek hülyének, de tényleg hiszek abban, sőőőőt, tudom, hogy jónéhány álmom már tényleg megtörtént. Bár általában ezek nagyon jelentéktelen dolgok voltak, mint például ahogy a folyosónkon vittem a pettyes bögrében Mamámnak vizet, miközben a kedvenc piros melegítőm volt rajtam. Vagy a pillanat, mikor Mamát eltemettük, vagy a bikém szigóm utáni első pár perc...

És most megyek is olvasni, szükségem van már némi romantikára. :D (szánalmas vagyok...)