Sweet dreams

Igazság szerint nagyon utálok álmodni. Egyrészt azért, mert az álmaim 90%-ban elég erőszakosak, és örülök, mikor felébredek. Másrészt, mikor sikerül kifognom azt a 10%-ot (mint pl ma is), akkor meg olyan szörnyű érzés felébredni, és visszatérve a valóságba látni, hogy mennyire eseménytől mentes az életem.

A lényeg az volt, hogy valamilyen ismert blogot írtam. De tényleg nagyon ismert volt, csomó követővel, rengeteg hozzászólóval, satöbbi. És volt egy srác, aki nagyon aktív kommentelő volt. Aztán nem tudom igazából hogy történt, de gondolom valamilyen bloggertali lehetett, mert elég sok emberke volt, köztük ez a srác is. Aki aztán odajött, megölelt, és effektíve szerelmet vallott, mert annyira tetszettek neki az írásaim, meg a stílusom meg minden, hogy teljesen belém szerelmesedett tőle.

Na ezen a ponton szeretném hozzá tenni, hogy a srác valami irtó helyes volt: barna haj, csodaszép kék szemek, pici borosta, kifejezett állkapocscsont, és pont annyi izom, amennyi kell, pont ott, ahol kell.  Jaaaaj, és a hangja! Az a hang, Istenem... Emlékszik valaki Lux Ádám hangjára? Ááááá, az számomra A Férfihang. Egy életen át el tudtam volna hallgatni...

Innentől kezdve aztán már csak kis pillanatképek vannak: ahogy rám mosolyog mind az ezer wattjával, a nyakamba puszil, megölel, ölébe vesz, ilyesmik. De éreztem, ahogy szinte árad belőle a szeretet és olyan harmónia lengte körül az egész teret, amit majdnem a bőrömön éreztem. Tudjátok, mikor boldogok vagytok, és elönti a testeket a melegség, mikor tudod, hogy valaki tényleg úgy szeret, ahogy vagy, tényleg magadért szeretnek. És egyszerre ficánkol és zsibbad a gyomrotok, és nem tudjátok abbahagyni a mosolygást. :)

Elárulok valamit: szerintem minden emberben megvan a képesség arra, hogy megérezze kicsit a jövőt. Van akinél ez kimerül abban a jelenségben, amiket deja vu-nek hívunk, vagy abban, hogy megérzi ki fogja hívni telefonon. De az érzékenyebbek képesek tényleg meglátni a jövő egyes momentumait, legyen az egy pár másodperces kis jelentéktelen esemény, vagy akár egy hosszabb, jelentősebb pillanat.

Ha nem a saját bőrömön tapasztaltam volna az utóbbit, valószínűleg most nem osztanám meg ezeket a sorokat. :) Nézzetek hülyének, de tényleg hiszek abban, sőőőőt, tudom, hogy jónéhány álmom már tényleg megtörtént. Bár általában ezek nagyon jelentéktelen dolgok voltak, mint például ahogy a folyosónkon vittem a pettyes bögrében Mamámnak vizet, miközben a kedvenc piros melegítőm volt rajtam. Vagy a pillanat, mikor Mamát eltemettük, vagy a bikém szigóm utáni első pár perc...

És most megyek is olvasni, szükségem van már némi romantikára. :D (szánalmas vagyok...)

Random

Már a második hét végét járjuk, de még nem tanultam semmit (na nem is kellett igazán). Kicsit izgatja ez már az idegrendszerem, szóval ma, ha törik, ha szakad, akkor is leülök patkózni, mert ezt már nem bírom. Négyes feletti átlagot tűztem ki, és ehhez bizony minimum négyes patkó kell, nem szarozunk itt.

Patkó amúgy jó, biztos én vagyok a beteg, de tökre tetszik. :) Műtéttan is jó, belgyógy is tök jó, immun is, mikró meg elmegy egynek. Felvettem a kezdő németet is, adjunk a szarnak egy pofont, legalább hallok némi német szót, csak segít valamit. :)

Hétvégén Családi Nap, haza kell mennem fényképezni. Amúgy vicces volt, családban én vagyok az egyetlen, aki "fotózik" -najó, KATTOGTAT -, erre Apám felkér egy olyan srácot fényképezni, akinek valami szörnyű  a munkája. De tényleg, mindent, és ez most komoly, MINDENT lekap, rárak egy borzasztó zöld filtert, mert attól ugye minden instant művészi lesz, és képes ezzel sztárolni magát. Agyam eldobom.

Na, a lényeg, hogy pénteken vezetés után megyek haza kolbászolni, végre. Kicsit elegem van Debből, olyan állóvíz most az egész. Mióta benn vagyok úgy érzem magam, mint valami nyugger, este tízkor fekszem és hatkor kelek, MÉG ELŐADÁSOKRA IS BEJÁROK. Na jó, bejártam, amíg nem kaptam el valami vírust, ami aztán 4 napra totál földhöz vágott, az éjszakáim azzal teltek el, hogy levegőért küzdöttem, és pár óra alatt elpusztítottam egy kisebb esőerdőt.

Life is like a box of chocolates...

... én pédául soha nem gondoltam volna magamról, hogy valaha is lesz jogsim. Jó, most sincs, de mivel a KRESZ-em már sikerült (csoda), mondhatjuk, hogy haladok a B-kategória felé. Na jó, kb olyan sebességgel, mint egy málhás szekér... Ma pl belepislogtam az árokba gyakorlás közben.
Kétszer.


Mindig is későn érő típus voltam, lány létemre. Egész életemben fáziskéséssel működtem, nem voltam képes hosszútávú célokat meghozni. Oké, ez alól kivétel volt a felvételi, bár őszintén szólva egészen mostanáig még abban sem voltam biztos, hogy jó szakot választottam... De most már tudom, hogy jó dönts volt ez anno. (Ajjaj, kezd szentimentálissá válni ez a poszt, gyorsan vissza az eredeti témához!!!)

Most érzem úgy, hogy határozott céljaim vannak az életben. Illetve, nem is, most érzem MAGAMAT határozottnak afelől, mihez szeretnék kezdeni, és az a helyzet, hogy jelenleg még az sem tántorít el, hogy mennyi munka áll előttem, mennyit kell tanulnom. Mert elsősorban nem magamért teszem, hanem másokért, Anyáékért. Nem akarom, hogy még 70 évesen is egy szar munkahelyen kelljen gürcölniük, szar emberek között. Ők ennél jóval többet érdemelnek.

Szóval átmeneti időmilliomosként kigondoltam, mit kezdhetnék magammal, mi lehetne a leginkább jövedelmező, és nem mellesleg mi lenne az, amit még élveznék is csinálni. De ezt most még nem fogom elárulni, mert tapasztalataim szerint mikor valamit idő előtt kihirdetek a szájbervilágban, az sose következik be, márpedig ez most nagyon fontos, szóval top secret! (A logika, figyelitek!)

Két év múlva visszatérünk rá! ;)

pp

0 comment

Utálom az agyam, és utálom az álmaimat. Elcseszett egy fantáziám van: az álmaim 90%-ban arról szólnak, hogy vagy engem vernek, vagy én verekszem, menekülök, öldöklök. Vagy néha még terhes is vagyok.

De a mai szokatlan volt: megálmodtam Bátyámnak a halálát, és csak arra keltem fel, hogy ömlenek a könnyeim, hót víz a párna, és képtelen vagyok abbahagyni a zokogást...


Egy pszichomókus úgy érezné magát a fejemben, mint kisgyerek a cukorkaboltban...

Nagy hatalommal nagy felelősség is jár...

Tobey Maguire (ezt  nevet lehetetlen normálisan leírni) tökéletesen alkalmatlan Pókember szerepére, ez tiszta sor. A másik értelmezhetetlen karakter számomra pedig Mary Jane, aki után úgy döglenek a férfiak mint legyek a Chemotoxtól, annak ellenére, hogy egy jellemtelen, jellegtelen nő...

A másik érthetetlen dolog számomra az, hogy két hét alatt nem sikerült kihirdetnem a szájbervilágban, hogy júli 6-a óta hivatalosan is harmadéves vagyok, ami azért már eléggé felsőéves, fakkje. ^^ Rossz kislány vagyok. :)
Szóval azóta masszív döglés van, napi 12-14 órákat alszom, és rohadtul élvezem, hogy nem kell semmit csinálnom. :D Találkozom a haverokkal, lazulok, bulizok, filmezek, iszok, és megpróbálom a lehető legjobban kizárni az internetet az életemből. :) Most is csak azért teszek kivételt, mert eddig még nem maradt nyoma a csodálatos hírnek, miszerint megtörtént a lehetetlen és harmadéves lettem. :D És amúgy is ráérek, most, hogy elmentek L-ék, totál felpörögve nem tudok mit kezdeni magammal. :D

Mellesleg kiolvastam a Fifty shades of Grey-t... Ez a legperverzebb és legerotikusabb könyv, amit eddig olvastam, asszem. Na nem ANNYIRA durva, bár lehet csak én vagyok szexuálisan elcseszett, de engem nem botránkoztattak meg benne ezek a szado-mazo dolgok, na nem mintha stílusom lenne. Minden esetre megkönnyeztem a végét, ami nagy szó egy ilyesmi könyvnél, szerintem. Mondjuk szépen van megírva, ez tény, de azért nem vagyok a sírós típus sem.

Na jó, mégis. Figyelembe véve az elmúlt két évet, ha rajtam múlott volna Fátyolvízesés nem szárad ki. De az anatosok még Chuck Norrist is megríkatnák, így ezt nem könyvelhetem el a saját gyengeségemnek. :D Bár, manapság már képes vagyok bármin és bármikor elpityeregni, ennyit a páncélvagina attitűdről... Elpuhultam.


Napuszzzziiiiii xx