Meglepően nyugodt vagyok. Tulajdonképpen az egész vizsgaidőszakomat ez jellemzi, hogy nyugodt vagyok, vannak izgatottabb periódusaim, de nem rettegek, nem stresszelek annyira. Fura ez, és nem tudom, hogy ez lenne a vihar előtti csend, és azt jelenti, hogy orbitálisan meg fogom szívni a végén, vagy ez már csak a tapasztalat, és az önbizalom? Nem vagyok annyira hülyegyerek, tanultam a neuróra, csak nem azon fogok elhasalni már, az élettan megvan, bikémmel meg nem csúszhatok, még ha Isten ments, nem is sikerül. (De ilyenre nem is gondolunk!)
Lehet ez a helyes hozzáállás: el kell jutni az egészséges leszarom állapotba ahhoz, hogy normálisan meg lehessen csinálni egy vizsgát. Hogy ne dőljön össze a világ, ha meghúznak (bár nem igazi egyetemista az, aki még nem volt egy bé vagy cé vizsgán sem!), de meglegyen az a kellemes "én megmondtam" érzés a sikeres vizsga után. :)
Minden esetre már két napja ismétlem a neurót, és ma be akarom fejezni, mert már rohadt fáradt vagyok.
Egyszerűen nem hat a kávé, pedig kb két óránként iszom, és mégis majd' leragad a szemem. Délelőtt el is aludtam az atlaszon, csak arra ébredtem, hogy rászáradt a nyálam az egyik frontális metszetre. (Érzékeny gyomrúaktól bocsi.)
Meghalok. Nézem itt a tételsort, és legszívesebben lefeküdnék aludni. Ilyenkor mindig az jut eszembe hogy két opcióm van: vagy lefekszem és szarva az egészre átalszom az elkövetkező egy hónapot, vagy átváltozom páncélvaginává és kitartok még egy hónapot, hogy ne egy komplett lúzerként menjek bele abba a nyaramba, amiből a lehető legtöbbet szeretném kihozni. Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk melyiket választom majd....
