Egy határozottan enervált bejegyzés

Meglepően nyugodt vagyok. Tulajdonképpen az egész vizsgaidőszakomat ez jellemzi, hogy nyugodt vagyok, vannak izgatottabb periódusaim, de nem rettegek, nem stresszelek annyira. Fura ez, és nem tudom, hogy ez lenne a vihar előtti csend, és azt jelenti, hogy orbitálisan meg fogom szívni a végén, vagy ez már csak a tapasztalat, és az önbizalom? Nem vagyok annyira hülyegyerek, tanultam a neuróra, csak nem azon fogok elhasalni már, az élettan megvan, bikémmel meg nem csúszhatok, még ha Isten ments, nem is sikerül. (De ilyenre nem is gondolunk!)

Lehet ez a helyes hozzáállás: el kell jutni az egészséges leszarom állapotba ahhoz, hogy normálisan meg lehessen csinálni egy vizsgát. Hogy ne dőljön össze a világ, ha meghúznak (bár nem igazi egyetemista az, aki még nem volt egy bé vagy cé vizsgán sem!), de meglegyen az a kellemes "én megmondtam" érzés a sikeres vizsga után. :)

Minden esetre már két napja ismétlem a neurót, és ma be akarom fejezni, mert már rohadt fáradt vagyok. 

Egyszerűen nem hat a kávé, pedig kb két óránként iszom, és mégis majd' leragad a szemem. Délelőtt el is aludtam az atlaszon, csak arra ébredtem, hogy rászáradt a nyálam az egyik frontális metszetre. (Érzékeny gyomrúaktól bocsi.)

Meghalok. Nézem itt a tételsort, és legszívesebben lefeküdnék aludni. Ilyenkor mindig az jut eszembe hogy két opcióm van: vagy lefekszem és szarva az egészre átalszom az elkövetkező egy hónapot, vagy átváltozom páncélvaginává és kitartok még egy hónapot, hogy ne egy komplett lúzerként menjek bele abba a nyaramba, amiből a lehető legtöbbet szeretném kihozni. Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk melyiket választom majd....