2013. február 22., péntek

Ömlengés/picsogás - ilyen is kell

Tök büszke vagyok magamra: végigcsináltam azt az 1 órás brutál edzésprogramot, amit még anno fénykoromban, olyan három éve csináltam esténként. Teljesen végig, mind a négy szegmensét, mint a régi szép időkben. Pedig se fittebb nem vagyok (hajaj...), se vékonyabb (hajajajjjjj....) inkább csak elszántabb. És itt jön be az, amire mai napig rácsodálkozok, hogy mennyire csodás is az emberi elme, hogy ha nagyon akarunk valamit, bármennyire is fáj már az az izom, sajog is az a térd vagy húz a tüdő és dobog a szívecske, akkor is végignyomod azt az intenzív egy órát, mert végig AKAROD nyomni. Aztán a felénél elönti a tested az endorfin, és annak ellenére, hogy majdnem kiköpted a tüdődet újra akarod csinálni másnap is.

Hasonló lehet a szülés is. Kinyomsz magadból egy 3 kilós izgőmozgó emberkét, és oké, hogy szereted, mert a gyereked, de akkor is... egy emberi lényből kijön egy másik emberi lény, egy kis átmérőn átszuszakolódik egy jóval nagyobb keresztmetszetű dolog, és ennek ellenére vannak többgyerekes családok


Ahh, mindig elkalandozok. nah, amúgy azért kezdtem el újra edzeni, mert egy: milyen gáz már, hogy orvosira járok, aztán egészség meg minden, ennek ellenére nem sportolok kb semmit. (távolba nézés páros szemforgatás nem számít), kettő: ha túlélem ezt a félévet, akkor épp a felénél leszek a képzésnek, negyedév elején felezőbál, és bele KELL férnem abba a ruciba, amit még 3 éve vettem a Vögele-ben. Ahhh, 24 ezerről volt leárazva 2000-re, és egy csoda az a ruha, az egyetlen problémája az, hogy nem férek bele. Nüansznyi gond, ugye.
Jah, meg nyilván egészség, szív, érrendszer, blablabla, szokásos...


Tarammtaramm.



Szerelmes vagyok James Morrisonba. Ezt asszem még nem osztottam meg. ^^


Fura, hogy ebben a bejegyzésben semmi nyavalygás nem volt, mi? Jah, nekem is, de nem kell ám hozzászokni! ;D


2013. február 11., hétfő




Azt hiszem, sikerült elérnem az erkölcsi mélypontok Mariana-árkát.

6 tequila, egy nagy pohár bor, egy fél üveg Törley, fogalmam sincs mennyi ideig tartó jeges padon való ücsörgés és fél órányi ismeretlennel való smacizás után eljutottam oda, hogy felmentem egy sráchoz, mindenre készen... amiből az lett, hogy én hoppon maradtam, aztán egy szál blúzban kitettek a mínusz tízbe, hogy aztán egyedül, megalázva hazasétálhassak hajnali 4-kor.


Szavakban nem tudom kifejezni azt, mennyire szégyellem most magam...

Izgalmat akartam, hát megkaptam. Egy adag izgalom, egy jó nagy kanál kétségbeeséssel és megalázással nyakon öntve. Kellett ez? Nem, nem kellett. Csak magamnak köszönhetem az egészet, a srácot se hibáztatom, amiért ilyen ősbunkó volt, én vagyok a ribanc

Mindig pattogok itt az egyéjszakás kalandokkal, meg hogy élvezzük az életet, lófaszt... Nem, stabil kapcsolat kell nekem, egy olyan, amiben megtisztelnek azzal, hogy hazakísérnek, hogy megcsókolnak, miután khmkhm, minimum. Mint az a netes srác... És annyira fura, mert kb úgy érzem, hogy megcsaltam ezzel... Ahh, bazmeg, agyrém...


Jövőbeli énemnek üzenem: TISZTELD MAGAD! Tiszteld meg magad annyival, hogy karban tartod a tested, és csak olyat engedsz a közelébe, aki tényleg érdemes rá. SZEDD ÖSSZE MAGAD!







No comment

Mindig azt mondom, hogy velem sose történik semmi, nincs szociális életem, blablabla... Na, hát ezután az éjszaka után, ha valaha is még egyszer kiejteném ezt a számon, csapjatok tarkón...


Soha többet nem iszom alkoholt...

2013. február 4., hétfő

Nagyon vizsga előtti állapot

Ilyenkor midnen idegesít, de tényleg, MINDEN. Pl ez a Valentin napi mizéria. Vagy az, hogy nekem mondjuk nincs senkim, akivel anti-valentin napozhatnék. Vagy az, hogy pont ezen a napon hoznak ki eg yolyan filmet, amiben egy zombi és egy csaj egymásba SZERETNEK. Hollywood számomra halott.


Komolyan, most még a szar is ízetlen, nem tudtok olyat mondani, amit ne tudnék lehúzni, vagy amiben ne találnék hibát. Ez egy ilyen nap.

Mi van mééééég? Nézzük csak... Megszámoltam az összespórolt pénzem, és azt hiszem, veszek egy új ágyat a benti szobámba. Hátha adnak hozzá gratisba egy pasit is. Ha-ha-ha. Ha.
Igazából ez nem is vicces, mert ez tuti engem minősít. (Basszus, megfogadtam, hogy sose fogok ide eljutni, hogy magamat hibáztatom a pasitlanságomért, de hát ez is eljött...) Tuti velem van valami gáz. Egy barátném azt mondta, hogy ha nagyon akarok egyet, adjak le az igényeimből. De most könyörgöm, már 21 évesen kezdjek el alkudozni? Nem, szó se lehet róla. Amúgy sincsenek nagy igényeim, csak egy normális pasas, aki elvisel arra a pár órára, elvisel, tudunk kicsit beszélgetni és megvan a kémia. ENNYI. Ebből hova adjak még le? Ne legyél büdös, és akkor már hopp, már bújhatsz is az ágyamba?

Sose gondoltam, hogy ez ennyire rohadt nehéz lesz. Kicsi koromban annyira szépen elterveztem: leérettségizek, elmegyek egyetemre, imádni fogom az egészet, baromi jól fog menni, fantasztikus szociális életem lesz,  megismerkedem jövendőbeli férjemmel, és kész. Nagy szerelem, rózsaszín felhő, jóccakát. De belátom, hogy én egy buborékban nőttem fel, mert az egyetem eleinte borzalom volt, mai napig nem érzem magamban az X-faktort ahhoz, hogy elvégezzem, szociális életem a nulla felé konvergál és a 3 év alatt egy pasim volt, akit inkább nevezhetnék a barátnőmnek, mert a tesztoszteront kb csak az élettan könyvből ismerte.


Kicsit negatív vagyok ma. Shit happens.

Egyetlen pozitívum a mai napomban kb az volt, hogy elhívott randizni az a srác, akiről eggyel alant beszéltem. Őszintén szólva tökéletes lenne: értelmes, jókat tudunk, és szeretünk beszélgetni, megnevettetjük egymást, nem sürget, megért, nem telepszik rám... És valahogy mégis félek elmenni vele, mert félek, én már nem leszek ennyire tökéletes neki, és ezt azt hiszem nehezen tudnám elfogadni. Ha valaki más lenne ilyen helyzetben, simán azt mondanám neki, hogy 'ugyan, menj el, mit veszíthetsz, meg kell próbálni'. De ugye minden szentnek maga felé hajlik a keze, és őszintén szólva túlságosan is féltem magam ahhoz, hogy kitegyem magam ennek...

De egyszer talán meg kellene próbálnom nem túlagyalni a dolgokat, basszus, és biztonsági háló nélkül belevetni magam a dolgok kellős közepébe. Ha belegondolok, valószínűleg mennyi mindentől fosztottam már meg magam csak azért, mert ilyen túlaggódós vagyok...


Igen, ez lesz, nem túlagyalni, belevetni. Ezt fogom magamra tetováltatni.