No offenz, de most annyira utálok mindenkit...

Alapjáraton nem vagyok az a nagyon "szánsájn van meg heppinessz" típus, de mikor valakiből csak a negatívum árad, mikor valaki ok nélkül basztat, és mikor olyan agressziózik velem, aki annyit nem ér, mint egy hátára fordított kockacukor, na akkor elszakad valami. Véget ér a buddha-korszak, és legszívesebben begubóznék a szobámban a takaróm alá, hogy csak meredten bámuljam a plafont, míg el nem múlik a késztetésem az iránt, hogy az első szembejövőt megfojtsam.

Amúgy én egy kedves ember vagyok, tényleg. De vannak pillanatok, mikor egyszerűen elegem lesz ebből a sok ingerből,a  sok problémából, és elfutnék, el innen, csak hogy ne kelljen szembesülnöm azzal, sokszor  mennyire el van cseszve a világom...