... avagy szeresd meg nyelni a szart.
Tehát amit nem tudsz legyőzni, azt tedd a barátoddá.
Egy okos ember megkérdezte tőlem, mi az amire vágyom, de úgy igazán? Mi az,a mivel a legelégedetlenebb vagyok?
Rögtön az jutott eszembe, hogy mennyire jó lenne utazgatni kicsit, mennyire jó lenne tényleg ÉLNI, úgy, ahogy az egy 21 évesnek illene. De aztán rájöttem, hogy nem ez tenne boldoggá igazán, hanem a kontroll. Az, ha végre visszakapnám az életem feletti irányítást. És nem, ezt nem az egyetem vette el tőlem. Az egyetem csak diktál egy tempót, amihez nekem kellene alkalmazkodnom úgy, hozzá igazítom a saját igényeimet. Mert igen, lehetséges lenne.
A gyeplőt én engedtem ki a kezemből, egyes-egyedül én. Foghattam, szoríthattam volna, de a könnyebb utat választottam, mint ahogy mostanában mindig is igyekeztem, mert túl nyúl voltam szembesülni a problémákkal. Nem egy vonzó tulajdonság.
Nem érzem magam 21 évesnek. Sose éreztem magam annyinak, mint amennyi éppen vagyok, de ha kellett, képes voltam az életkorom mögé bújni akár kifogás gyanánt. "Óóó, ráérek még erre, majd megcsinálom, túl fiatal vagyok", stb. pedig ez csak egy állapot, minden nappal közelebb kerülök ahhoz, hogy ne legyek fiatal. Aztán öreg koromban meg majd sírok, amiért öreg vagyok? Nem tűnik a legjobb tervnek.
Sok mindent tapasztaltam ezalatt a pár hónap alatt érzelmileg. De semmi olyan konklúzióra nem jutottam, amit eddig ne tudtam volna, egyszerűen csak arra, hogy gyenge vagyok, lusta, fáradt, kiégett és demotivált. Örök halasztgató és még sorolhatnám a negatív tulajdonságaimat, amiket utálok. De valahogy most mégsem vagyok még depiben emiatt, mert arra is rájöttem, hogy ezek közül mind olyan, amin változtathatok, és azt hiszem éppen ez az, ami rádöbbentett arra, hogy nem is olyan nehéz visszakapni a kontrollt. Mert az végig karnyújtásnyira van, csak szépen centinként kell haladni, hogy újra kézbe vegyem.
Mellesleg nem kell erőlködnöm, hogy megszeressem. Azt hiszem, mindvégig szerettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése