Helyzetjelentés #nemtudomhányadik

Vizsgaidőszak végén vagyok, és már a falat kaparom, annyira elegem van.

Két napja itthon vagyok, be vagyok zsongva, hiányzik P, hiányzik minden, az hogy megnyugtasson, hogy odabújhassak, hogy pömpikéljenek. Itthon nincs olyan jó dolgom, mint mellette, itt egyedül vagyok, nincs aki szórakoztasson. :D El lettem kapatva rendesen... És ezen nem segít az sem, hogy minden este 1 órán át hallgatom a búgó hangját, és bah... Ha nagyobbak lennének a gombok a telefonon, tuti átmásznék hozzá... :D

Próbálnék tanulni, de nem megy... No de ez nem újdonság, egy hete ezt játszom, lassan csak felpörgök, csak ahogy egyre kevesebb a vizsga, annál nehezebben veszem fel az üzemi hőmérsékletemet...

Csak nem változtam meg teljesen, még mindig olyan elánnal tudok szenvedni, mint régen. :D Helyes, megnyugodtam. :D

Mit írjak méééééég? Hmmmmm... Mondtam már, hogy unatkozom? Tudom, okos ember sosem unatkozik, és én is elfoglalom magam, csak nem azzal, amivel kellene. :D (Belgyógy.)

Jah, igen, 23 lettem. A-ékkal még változatlanul együtt lakunk, bár ez a dolog több sebből is vérzik, mivel én technikailag most nem lakom sehol. Vagyis mindenhol lakom. Vagy hogy mondjam, P-vel állandóan együtt vagyunk, tehát mi EGYÜTT lakunk, csak mindig máshol. A lakásban kb 2 napot töltök, a maradékot P-vel, illetve hetente/kéthetente itthon is vagyok, tehát jelenleg háromlaki életet élek. Érdekes amúgy, mert jelenleg kb sehol nem érzem magam otthon, csak mellette, bárhol is vagyunk. A lakásban lassan idegenek a dolgok, P-nél nyilván nem érzem magam annyira otthon, Anyáéknál meg kéthetente eltöltök pár napot, amiből 2 azzal telik, hogy aklimatizálódok... Lett egy életritmusom, amit állandóan át kell variálnom, emellett tanulni is kell, szóval furi kicsit, de jó, nem panaszkodom. :)

P-vel gondolkodunk az összeköltözésen. Illetve nem magán a lehetőségen, hanem a kivitelezésen. Hiszen lényegében most is együtt lakunk, csak a helyszínek változnak. :) Jó ez így is, meg jó dolgunk van, mert egyrészt az ő és az én famíliám is elfogadó, és könnyen meg tudjuk oldani a dolgainkat, másrészt egyáltalán nem terhes az együttlét, jó dolgunk van egymás mellett is. :)





Nehéz ezt értelmesen megfogalmazni, úgy, hogy ne csak a fejemben hangozzon jól, de olyanok vagyunk, mint a Jing és Jang. Néhány dologban szöges ellentétek, de ugyanakkor szinte teljesen egyformák is, néha már ijesztő módon egymásra hangolva, együtt alkotva meg a tökéletes egyensúlyt. :) Nem hiszem, hogy valaha is találkozhatnék még egy olyan emberrel, mint Ő, tudna valaki olyan hatással lenni rám, mint Ő, vagy tudnék szeretni bárki mást rajta kívül. És ez nem kis komolytalan fiatalkori szerelem... Ez zsigeri, ösztönös, elemi dolog. Egyszerűen természetes. Ritka, mint a cigány foga, mondhatnánk. :)



Kicsit döcögős és fáradt lett ez a mai iromány. Kicsit halvérűnek is tűnök, tudom, de esküszöm nem lettem valami unalmas fruska, egyszerűen csak álmatag vagyok, és bevallom le is nyugodtam kicsit, van hova csoportosítanom a fölös energiáimat. :)

...to be continued...

Mega Giga Mea Culpa

Idióta vagyok.

Ami nem újdonság, és nem is önutálat, szimpla megállapítás.

Idióta vagyok, mert itt van életem picipárjazoknija, akit imádok, mert egy kis tündér, kedves, vicces, odaadó kis Adonisz, de hülye fejemmel jó Drámakirálynőként képes vagyok még az idillben is megkavarni a kakit...

Nincs nekem olyan "Nagy múltam", mint más lányoknak. Egyetlenegy kis félrecsúszásom volt a 22 év alatt, kb két éve, mikor nagyon padlón voltam lelkileg. Akkor belementem olyanba, amibe mostani fejjel rögtön nemet mondanék, és hatvanhatszor tökön rúgnám az illetőt úgy, hogy egy hétig golyót köpködne. Akkor pár hónap alatt isteni módon el tudtam temetni magamban ezt, aminek most aztán meg is van a böjtje, ugyanis ez a  szar, hülye, PICSÁNYI kis affér, aminek annyi értéke nem volt, mint köröm alatt a piszoknak, egy lepkefing, egy kis hülyeség, BAH, képes és leépíti azt a 7+8 hónapos köteléket, amit P-vel építettünk ki.

Najó, beismerem, az én hülye természetem is hozzájárul ehhez, mert ha nem vennék mindent személyes támadásnak, és nem vennék mindent a szívemre (nem sírnám el magam?) talán nem kerekítenék mindig ekkora feneket így hetedjére ennek a hülyeségnek, és akkor nem rombolnám folyamatosan magunkat.

A napom legfájdalmasabb pontja (a 468 szülészet kérdés megtanulása mellett) az a kérdés volt, mikor P megkérdezte, hogy "És ha akkor bepasizol, velem mi lett volna?" Nagy kék szemek és a kiváncsian ijedt tekintete. Ó, Istenem...  Szívem facsarodik.

Valljuk be, azért jogos a kérdés. De mindegy, mert Zsuzsika bemorcizik, talán azért, mert maga sem tudja  a választ, csak szeretné azt hinni, hogy nem véletlenül nem pasizott be, és aztán van olyan szörnyeteg, hogy elküldi egyetlen Szíve csücsökét haza. Bizony. Magam sem értem magam, bár ez nem újdonság, ugyebár...

Nah, szóval most épp az önmarcangolás és önutálat fázisában vagyok (ismételten), bár egy szánom-bánom önribancolós sms-en és egy lélekmasszírozós visszahíváson már túl vagyok, ez még nem volt elég ahhoz, hogy kihúzzam magam a bűntudatom Mariana-árkából. (Nagyon kerekek ezek a mondatok ma...)

Nah, szóval sajnos nem vagyok egy egyszerű eset, mint a mellékelt ábra is mutatja. Szerencsémre ami belőlem a gyártásnál kimaradt, az P-ben mind ott van, és ez fordítva is igaz. Szóval talán nem szeretett ki belőlem.

Azért ujjakat keresztbe. :)

Szeresd meg nyelni a rosszat...

... de a jót is. Mert azt is meg kell szokni, pláne egy olyannak, akinek az érzelmi élete eddig olyan száraz és sótlan volt, mint a teszkóspogi.

Ha valaki sokáig van egyedül, akaratlanul is kritikussá válik. Oké, alkati dolog is, de igaz. Egyre lehetetlenebb lesz elképzelni a bizonyos rózsaszín ködöt. Aztán mikor mégis megtörténik, az ember nem tud mit kezdeni a sok lehetőséggel és ingerrel...

Olyan ez, mint mikor hónapokig éhezel, aztán egyszer csak beszabadulsz egy étterembe. Azt mondják bármit és bármennyit ehetsz, de neked ekkorra már úgy összeszűkült a gyomrod, hogy már a látványtól jól laksz, és képtelen vagy bármit is enni. És idő kell, mire újra teljesen befogadóképessé tudsz válni.

Szeretem P-t. Ő egy kis csoda, képtelenség nem szeretni. :) Türelmes, vicces, okos, bármit elmondhatok neki, könnyű és általában harmonikus az egész. Még azt is szeretem, mikor picit pengét váltunk, mert sose jövünk ki negatívan a szituációból, mindig megtudunk valami újat a másikról, és még egy lépcsőfokkal feljebb kerülünk.  Egyszerre a haverom, a legjobb barátom és a szerelmem. :) És tudom, hogy ő is szeret engem, és ez melengeti a pici szívem, de nem mindig tudom neki úgy kimutatni, ahogy szeretném, mert még mindig össze van néha kicsit szorulva a gyomrom, és nehezen tudom elhinni, hogy egy ilyen belül-kívül fantasztikus ember értem repes. :)

Az utóbbi 3 hónap olyan volt, mint valami brazil szappanopera. Nem, a szokásosnál nem volt több dráma és könny (és egy férfi sem sírt bátran nekem), csak annyi érzelem és inger ért, mint eddig a 22 évem alatt soha. A hullámvölgyek ugyan úgy megvannak, (szerintem mindig meg is lesznek, annyira rózsaszín sose leszek, bár azért tudok már csöpögni), de ha valami történik velem, rögtön az első gondolatom az, hogy mit szól majd P., ha ezt elmondom neki. :)) És már nyáladzani is szeretek vele. (Jajbizony. :D )

Szóval kezdem feladni a páncélvaginaságomat. Néha azért fura, de már nem hiányzik, nem kell kifelé állandóan kemény csajnak lennem. :) Míg régen még imponált, ha mondták nekem, és tök büszke voltam rá, mennyire megacélosodtam az évek alatt, ma már inkább bánt, hogy nem tudtam olyan finom lélek maradni kívül-belül, mint fiatalabb koromban. (Bár gyanítom nem lennék negyedéves, ha minden betegágy mellett sírógörcsöt kapnék.) De azért íííírtó fárasztó, ha nem élheted meg az érzelmeidet. Felőröl belülről, szépen lassan, és egészen tompává tesz mindennel szemben. Borzasztó, mikor kb csak a fejedben létezhetsz, és az, ami ott van, nem egyezhet teljesen azzal, amit a külvilág felé mutatsz. Lehet csak én vagyok ennyire érzékeny, de komolyan lélekölő.

Olyan ez kicsit, mint egyedülálló anyának lenni - egyedül kell minden szituációt megoldanod, rá vagy kényszerítve, hogy egy páncélt növessz magad köré, különben tuti alul maradsz, amit az ember maximalista énje biztos nem fog elviselni. Nem akarok én túl domináns lenni (csak amennyire kell), mert szeretem a hagyományos női-férfi szerepeket. Viszont kicsit nehéz ezt levetkőzni, és megtalálni az egyensúlyt, még akkor is, ha a világ legszerencsésebb nője vagy, mert egy ilyen értékes ember van melletted. :)

De amúgy dolgozom rajta. :) Sőt, most érzem igazán, hogy kezdem megélni a dolgainkat, és kezdek hozzászokni a gondolathoz, hogy ez tényleg megtörténik. :)

Csöppcsöppcsöpp, vége. :)

Mehh...

Az mennyire abnormális, hogy csak azért nem akarok elmenni lezuhanyozni, mert akkor már nem lesz P. illatom?

Tudom, tudom... Beteg ember vagyok...

Fura hasonlatok napja

"Olyan vagy nekem, mint a paprikáskrumpli. Abba sem külön a krumpli a jó, vagy a szaft. Nem szeretem  belőle csak az egyiket. Maga az összkép a lényeg, az összkép a jó."

"-Te vagy a virág, én meg a méhecske. -Nem neked kellene inkább virágnak lenni? -Tudom, hülye hasonlat, de olyan vagy, mint egy szép kis virág. Passzívan díszelegsz a kertben, nem mozdulsz sehova, mégis mindent te irányítasz, mert túl vonzó vagy a méhecskéknek. Egyszerűen nem teheti meg, hogy nem repül oda."


Nem tudom, mennyre lehetek még nyálas, komolyan... Hova kerültem? :D