A kávé kotyog, én meg motyog

Bevallom, kicsit hiányzott már ez az éjszakai életmód. Nyugi van, és a nyolcadikon visító csecsenyőt leszámítva az egész környék elviselhetően csendes.

Na jó, valójában csak ennyi kávé meg egy lecitin és egy zöldtea kapszula bepuszilása utána pici problémám akad az elalvással, illetve úgy egyáltalán az idegeim kordában tartásával...

Bleh. Túl gyakran vannak mostanában bejegyzések, erről nagyon gyorsan le kell szoknom, még azt hiszi itt valaki, hogy nincs más dolgom. :D

pp

Sweet dreams

Igazság szerint nagyon utálok álmodni. Egyrészt azért, mert az álmaim 90%-ban elég erőszakosak, és örülök, mikor felébredek. Másrészt, mikor sikerül kifognom azt a 10%-ot (mint pl ma is), akkor meg olyan szörnyű érzés felébredni, és visszatérve a valóságba látni, hogy mennyire eseménytől mentes az életem.

A lényeg az volt, hogy valamilyen ismert blogot írtam. De tényleg nagyon ismert volt, csomó követővel, rengeteg hozzászólóval, satöbbi. És volt egy srác, aki nagyon aktív kommentelő volt. Aztán nem tudom igazából hogy történt, de gondolom valamilyen bloggertali lehetett, mert elég sok emberke volt, köztük ez a srác is. Aki aztán odajött, megölelt, és effektíve szerelmet vallott, mert annyira tetszettek neki az írásaim, meg a stílusom meg minden, hogy teljesen belém szerelmesedett tőle.

Na ezen a ponton szeretném hozzá tenni, hogy a srác valami irtó helyes volt: barna haj, csodaszép kék szemek, pici borosta, kifejezett állkapocscsont, és pont annyi izom, amennyi kell, pont ott, ahol kell.  Jaaaaj, és a hangja! Az a hang, Istenem... Emlékszik valaki Lux Ádám hangjára? Ááááá, az számomra A Férfihang. Egy életen át el tudtam volna hallgatni...

Innentől kezdve aztán már csak kis pillanatképek vannak: ahogy rám mosolyog mind az ezer wattjával, a nyakamba puszil, megölel, ölébe vesz, ilyesmik. De éreztem, ahogy szinte árad belőle a szeretet és olyan harmónia lengte körül az egész teret, amit majdnem a bőrömön éreztem. Tudjátok, mikor boldogok vagytok, és elönti a testeket a melegség, mikor tudod, hogy valaki tényleg úgy szeret, ahogy vagy, tényleg magadért szeretnek. És egyszerre ficánkol és zsibbad a gyomrotok, és nem tudjátok abbahagyni a mosolygást. :)

Elárulok valamit: szerintem minden emberben megvan a képesség arra, hogy megérezze kicsit a jövőt. Van akinél ez kimerül abban a jelenségben, amiket deja vu-nek hívunk, vagy abban, hogy megérzi ki fogja hívni telefonon. De az érzékenyebbek képesek tényleg meglátni a jövő egyes momentumait, legyen az egy pár másodperces kis jelentéktelen esemény, vagy akár egy hosszabb, jelentősebb pillanat.

Ha nem a saját bőrömön tapasztaltam volna az utóbbit, valószínűleg most nem osztanám meg ezeket a sorokat. :) Nézzetek hülyének, de tényleg hiszek abban, sőőőőt, tudom, hogy jónéhány álmom már tényleg megtörtént. Bár általában ezek nagyon jelentéktelen dolgok voltak, mint például ahogy a folyosónkon vittem a pettyes bögrében Mamámnak vizet, miközben a kedvenc piros melegítőm volt rajtam. Vagy a pillanat, mikor Mamát eltemettük, vagy a bikém szigóm utáni első pár perc...

És most megyek is olvasni, szükségem van már némi romantikára. :D (szánalmas vagyok...)

Random

Már a második hét végét járjuk, de még nem tanultam semmit (na nem is kellett igazán). Kicsit izgatja ez már az idegrendszerem, szóval ma, ha törik, ha szakad, akkor is leülök patkózni, mert ezt már nem bírom. Négyes feletti átlagot tűztem ki, és ehhez bizony minimum négyes patkó kell, nem szarozunk itt.

Patkó amúgy jó, biztos én vagyok a beteg, de tökre tetszik. :) Műtéttan is jó, belgyógy is tök jó, immun is, mikró meg elmegy egynek. Felvettem a kezdő németet is, adjunk a szarnak egy pofont, legalább hallok némi német szót, csak segít valamit. :)

Hétvégén Családi Nap, haza kell mennem fényképezni. Amúgy vicces volt, családban én vagyok az egyetlen, aki "fotózik" -najó, KATTOGTAT -, erre Apám felkér egy olyan srácot fényképezni, akinek valami szörnyű  a munkája. De tényleg, mindent, és ez most komoly, MINDENT lekap, rárak egy borzasztó zöld filtert, mert attól ugye minden instant művészi lesz, és képes ezzel sztárolni magát. Agyam eldobom.

Na, a lényeg, hogy pénteken vezetés után megyek haza kolbászolni, végre. Kicsit elegem van Debből, olyan állóvíz most az egész. Mióta benn vagyok úgy érzem magam, mint valami nyugger, este tízkor fekszem és hatkor kelek, MÉG ELŐADÁSOKRA IS BEJÁROK. Na jó, bejártam, amíg nem kaptam el valami vírust, ami aztán 4 napra totál földhöz vágott, az éjszakáim azzal teltek el, hogy levegőért küzdöttem, és pár óra alatt elpusztítottam egy kisebb esőerdőt.