Ati ma azzal jött, hogy sürgősen kell szereznem magamnak egy pasit, vagy legalábbis meg kell dugnom valakit, mert ő ezt már nem tudja nézni. 

Aztán tíz perc múlva visszatértem a katatóniából, és egy halk b****g kíséretében nyugtáztam, hogy ezek szerint szarabb a helyzet, mint gondoltam...

Kávéfüggőségem az eget verdesi. Fogytam négy kilót az elmúlt pár napban, annyit tanultam, hogy már belülről viszket a szemem (vagy ez már inkább az őrület jele?), napi 5 órákat alszom és már tényleg nem vagyok normális.

Borzasztó antiszoci vagyok és rossz társaság. A barátaim egyre messzebb kerülnek tőlem, ami teljes mértékig az én hibám. Hisz' ki akarna egy rosszkedvű, melankólikus csajjal együtt lenni, és hallgatni a hisztijeimet, mközben ők is ezen mennek keresztül ? Tehát más, vidámabb társasághoz csapódnak, és én ezt maximálisan megértem és elfogadom. Én is utálom magamat, ők akkor mit szólnának?

Hát ennyi. Siratom méltóságom megmaradt hamvait... Sebaj, holnap legalább kisírhatom magam...

The ugly truth...

Sajnos be kell látnom, hogy nem vagyok a legokosabbak között. Sőt, jelenleg éppen hogy csak a "futottak" kategória közepén érzem magam, átlagon aluli teljesítménnyel. És szégyellem, hogy nincs annyi szorgalmam és kitartásom, hogy felküzdjem magam a jobbak közé, szégyellem, hogy anno valamikor még maximalista voltam, tök sok dolgot, tök rövid idő alatt megcsináltam, ma meg már szinte semmire nem emlékszem abból, amit régen tanultam. A régiekhez már nem értek, ehhez meg még nem értek. Utálom, hogy már semmi kimagaslót nem tudok felmutatni, és utálok ennyire átlagos lenni. És még jobban utálok SZEMBESÜLNI azzal, hogy ennyire átlagos lettem...

Sunshine in my life :)

Halköz.

Igaz szerelem a miénk. 

:)